A földhíd országa

Amikor megtudtam, hogy közép-amerikai utam során egy általam ismeretlennek vélt országba is eljuthatok, szorgalmasan böngésztem a térképeket, míg végre ráleltem utazásom egyik kalandos céljára, Belize-re. Ez az egyetlen angol nyelvű ország, amely Közép-Amerika hatalmas Yucatán-félszigetéből szinte kihasítottnak tekinthető földdarab.

2009. október. 08. csütörtök | Szerző: Rétvári Albin

A korallvilág szerelmesei, a bátrabbak mélymerülés közepette gyönyörködnek a víz alatti szirtekben, barlangokban, még a legcsodásabb

Aztán az egyre fakuló ismereteim homályából felvillant, hogy korábban a térképeken ez a föld Brit-Honduras néven szerepelt.  Hosszú, küzdelmes évtizedek után, függetlenségi törekvésekkel párhuzamosan 1973-ban nyerte el a Belize nevet. A különös név az ország viszonylag legnagyobb, korábbi fővárosától származik. De az ország folyója is a Belize nevet viseli. Így aztán nem is volt egyszerű, hogy az ottani beszélgetőtárs esetenként melyik Belize-ről is beszél. De a Belize elnevezés eredete, magyarázata is bizonytalannak tűnt. Egyesek egy kalózvezér nevéből származtatják, mások a spanyol baliza szóra vezetik vissza, amely tengeri bóját jelent. Lehet, hogy ez a legvalószínűbb, hisz bóját arrafelé most is sokat láttam.

A kis állam két országgal határos. Északon Mexikóval, délen Guatemalával, s keleten a Karib-tenger nyaldossa partjait. Területe a kisebb-nagyobb szigetekkel együtt mindössze 23 ezer négyzetkilométer. Lakossága közel 200 ezer fő, amelyből a többség a behurcolt afrikai rabszolgák utóda. A dzsungelekben viszont most is élnek az ősi nyelvet beszélő maják, s kisebb számban fellelhetők itt az angol kalózok farmerré vált utódai is. A sokszínű lakosság páratlan egyetértésben, békében él. A hivatalos nyelv az angol, de a népcsoportok saját nyelvüket szabadon használhatják, s kulturális hagyományaikat gondosan, féltve őrzik.

Az ország mai fővárosa a mindössze 10 ezer lakosú Belmopan, amelyet az 1961-ben a hurrikán által vészesen megrongálódott Belize City helyett építettek. Az új fővároska korunk modern építészeti stílusát tükrözi. Viszont azóta Belize City is újjáépült. A terület éghajlata trópusi, gyakori a meleg eső, a fojtogató pára, amelyet nehéz elviselni az odalátogatónak. Nem közömbös a -7 óra időzóna-különbség. Az ország történelme, múltja változatos eseményekben, történésekben gazdag.

Az vitathatatlan, hogy az ország a Yucatán-félsziget maja kultúrájának része, és elsőként a spanyol hajósok fedezték fel. De a mocsaras, maláriás vidék nem sok örömöt tartogatott a spanyol telepesek számára. 1655-ben aztán megjelentek az angolok, akik e vidék értékes fáira leltek, többek között a kékfára, amelyből kiváló festéket nyertek. De a guatemalai spanyol hatóságok feszülten figyelték az angolok tevékenységét, s többször megkísérelték kiűzésüket. Egyes vélemények szerint a nagy testvér, Guatemala még ma is úgy tartja, hogy ez a kis ország egyik brit gyarmati megszállás alatt álló tartományuk.

Hosszú huzavona után, az ENSZ közreműködésével végül 1981-ben létrejött az önálló Belize állam, brit katonai jelenlét mellett, Guatemala beleegyezésével. Napjainkban az országot az angol királynő nevében az angol főkormányzó irányítja a kétkamarás országgyűlés közreműködésével. A szükséges vízumot a brit nagykövetség adja meg. Pénzük a belize-i dollár (100 cent).

A legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor megtudtam, hogy szállásom, hosszabb tartózkodásom vagy két hajóórányira lévő aprócska szigeten lesz. Belenyugodtam, s már ott is szorongtam a kikötőben fülsiketítő hangzavar és tülekedés közepette. A csomaghalmok között lehetetlen volt a mozgás. Nagy hangoskodás, mutogatás közepette a hajó mélye könnyen elnyelte a terjedelmes pakkokat. Ki tudja, mennyi és milyen ember zsúfolódott ott össze. Sápadt arcom, fáradt testem felkiáltójelként himbálódzott a bronzszínűvé egységesült tömegben. Aztán felsikoltott a hajókürt, megremegett a nagy acéltest és megindult a hullámok hátán az ismeretlen felé.

Jó darabig, némi élelmet remélve, sirályok hada kísérte hajónkat. Majd váltásként megjelentek és velünk versenyeztek a játékos delfinek, fényes testüket csillogtatva az egyre erősödő napfényben. Aztán minden csodálatos látvány tovasuhant, s maradt a víz, a hajónkat táncoltató vad erő. Talán képzeletem szülötteként különös, ijesztő hang tört utat a tengeri magányban, s mint csábító szirénhangok ijesztgettek. A nyughatatlan víz táncoló fadarabokat sodort a hajó felé, jelezve a sziget közelségét. A hajómotor hangja csillapodott, s hajónk lassan odasimult a "Nevesincs sziget" partjához. Itt, távol a világ zajától csak a természet mutatta be ezernyi szépségét.

A megérkezést követő tengeri kirándulások felejthetetlenek voltak számomra. Engedtem a tenger csábításának, s gondtalanul elterültem a sós víztömeg hátán, gyönyörködtem a tengeri világ csodáiban. Előttem lebegtek a különböző formájú és méretű medúzák. De kerültem a megérintésüket, mert tapogatósejtjeinek tartalma csaláncsípéshez hasonló fájdalmat, égést okoz. Mozgásuk különös látvány. Harangjukat összehúzzák, előrelendülnek, máskor vizet szivattyúznak magukba, aztán kinyomják és így haladnak. Nem volt veszélytelenebb a tengeri sün látványa vagy a tengeri szegfű szépsége sem.

A belize-i korallzátonyok méltán vetekszenek Ausztrália Nagy-Korallzátonyával. A zátonyok között vagy 500 halfaj úszkál. A vidék szerelmesei, a bátrabbak mélymerülés közepette gyönyörködnek a víz alatti szirtekben, barlangokban, még a legcsodásabb "Kék lyukban" is. A tengeri világ, a tengerpart káprázatos látványától nem tudtam könnyen elszakadni. De a természet kegyetlen is tud lenni. A ragyogás, a csillogás mellett mindig ott lopakodik, majd dühösen tombol a mindent elsöprő félelmetes vihar. Akkor a sudár, büszke pálmafák is a földig hajolnak, a könnyelmű homoktenger haláltáncát járja, s a máskor fodrozódó hullámocskák emeletnyi magasságra dagadnak. Tapasztaltam, minden éjjel dühösen háborog a tenger, mintha felmutatná erejét.

Visszaindulásom előtti éjjelen félve gondoltam arra, hogy visszajutok-e a biztonságot jelentő szárazföldre. Félelmeim közepette a tengerek vándorai, a tengerészek csak mosolyogtak és vigasztaltak: Minden vihar tombolása hajnalra lecsendesedik. Akkor is így történt. Mire a Nap felkúszott az ég peremére, a jó öreg hajónk már békésen pöfögött a biztonságot jelentő szárazföld felé.